DK: A Fidesz költségvetése olyan semmitmondó, mint a többi intézkedése

DK: A Fidesz költségvetése olyan semmitmondó, mint a többi intézkedése

A Demokratikus Koalíció kemény szavakkal illette a Fidesz által kiötlött 2021-es "semmitmondó" költségvetést.


Mint ismert, kedden délelőtt benyújtotta kormány a 2021-es költségvetési tervezetet.

Ebben pedig továbbra is prioritásként szerepel Paks II, a Ligetprojekt, a Budapest-Belgrád vasútvonal, valamint egy új budapesti multifunkciónális sport- és rendezvénycsarnok építése - világít rá a Demokratikus Koalíció közleményében. 

A párt figyelmeztet is: a Fidesz által kiötlött 2021-es költségvetés épp olyan semmitmondó, mint a kormány összes többi intézkedése.

Hozzáteszik,  hogy többször bebizonyosodott az elmúlt tíz évben és a koronavírus-járvány hónapjai alatt is, hogy az Orbán Viktor vezette kormány semmi olyan valódi intézkedést nem akar tenni, ami valóban a magyarok javát szolgálná.

Évek alatt módszeresen lepusztították az egészségügyet, a gazdaságot, cserbenhagyták a válság miatt tönkrement családokat, vállalkozásokat, nulla forinttal segítették a bajbajutottakat.

És még most, a  csőd szélén  is olyan dolgok szerepelnek kiemelt helyen, mint az oligarcháknak kedvező vasútépítés, vagy egy új stadion építése.

Mi, európai magyarok úgy látjuk, hogy a Fidesz költségvetése a kozmetikázás csúcsa, ami mellőzi a józan észt és a szakértelmet, ez viszont elfogadhatatlan a magyar emberek számára.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.12

Fidesz-milliárdos hajóztatja-röpteti Orbánt és csicskáit

Mi köti össze az Adriát, Máltát és Tiszakécskét? Szíjj László, meg két luxusjacht.

  • 2020.07.10

Káosz az ellátásban: nyugdíjas orvosok nélkül össze fog omlani a rendszer

A Fidesz egy évtizede spórol az egészségügyön. Meg is lett az eredménye: éveken belül háziorvos ellátás nélkül maradhatunk.

  • 2020.07.10

Dobrev Klára: Orbán ne zsarolja az EU-t!

A DK parlamenti képviselői nemmel fognak szavazni a témában benyújtott határozati javaslatra. A DK alelnöke egyúttal arra szólította fel a miniszterelnököt, hogy ne zsarolja az Európai Uniót.