vírusinfó

Kövessen minket

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
 

Közügy

2020.08.04

Akár napokat is várni kell annak, aki koronavírus-tesztet csináltatna

A HVG egyik olvasója több napos kálvária után tudott csak koronavírus-tesztet csináltatni. Pedig tünetei is voltak, és orvos írta elő a tesztet.

  • 2020.08.04

Csak a hűség számít: Alig van tanult diplomata a NER nagykövetei közt

A pedofil Kaleta mellett bukott politikusok, politikusgyerekek, osztálytársak és Orbán angoltanára képviselik világszerte a futsal-diplomáciát.

  • 2020.08.04

Gyávaságból vagy lustaságból, de B. Nagy László nem ment be dolgozni

Orbánnak kínos kérdésekről lett volna szó a parlamentben. B. Nagy László inkább gyáván távol maradt.

  • 2020.08.04

Gyurcsány szerint a vámpírkormány végromlásba taszítja a nemzetet

Az Indexet már sikerült, a Színműn most dolgoznak. A DK elnöke üres padsorok között mondta el beszédét.

Érdekes

2020.08.06

Baranyában jelenleg 3 fertőzött van összesen

Egész Baranya megyében például jelenleg 3 aktív fertőzöttet tartanak nyilván.

  • 2020.08.04

Hiába fizetünk neki milliókat, Nagy Csaba nem hajlandó dolgozni

A nyár folyamán ma egyetlen egyszer kellett volna bemennie dolgozni Baranya Fidesz-csicskájának, de még erre sem volt képes.

  • 2020.08.03

Hogy mi van? Facebook-törvény jöhet Magyarországon

A Fidesz megint beszállna az internetbe, ezúttal nem az adóztatás, hanem a cenzúra lehet a céljuk. Olyan törvényt hoznának létre, amivel megmondhatnák, ki lehet fent a Facebookon - írta Stummer János (Jobbik).

  • 2020.08.03

Szabó Szabolcs: Megkezdték a Színművészeti elfoglalását

Óriási tiltakozást váltott ki Vidnyánszky Attila kinevezése. Felmondások kezdődtek az SZFE-nél.

Helyi problémák

  • 2020.07.31

Tevan Imre egy napig volt az Index főszerkesztő-helyettese

„Rosszul mértem föl a helyzetet, ezért hibás döntést hoztam.” Tevan mégsem csicskult be, visszamondta az állást.

  • 2020.07.31

Egyetemi szinten oktatják a hazudozást a jövő álhírgyárosainak - FFF 35. rész

Az év poénja, hogy a hírhamisításban élenjáró közmédia akar a tények tiszteletére tanítani. 

  • 2020.07.31

Rogán Cecília esküvőjén járt, meghalt

Borsos Olivér, egykori teniszező Rogán Cecília esküvőjén vett részt, utána baleset érte. Belehalt sérüléseibe.

Helyi lopások

2020.07.30

Kálmán Olga: Badacsonyban folytatódik a Balaton szétlopása

A DK szerint a Balaton mindenkié: ha a hatalom azt hiszi, hogy következmények nélkül elveheti a magyaroktól a magyar tengert, akkor nagyot fog koppanni a kormányváltás után - írta közleményében a párt elnökségi tagja.

  • 2020.07.30

A vámpírkormány tovább titkolózik a pedofil fideszes ügyében

Egy ország gyűlöli, mégsem hajlandók elárulni, hogyan került haza a fideszes ex-nagykövet. Don Pintér Sándor megint bevédte a szörnyeteget.

  • 2020.07.30

Orbán apja Mészároson nem nyerészkedik, csak a magyar embereken

Végre megfejtettük mit jelent Orbánéknál a családbarát kormányzás. Orbán Győző inkább benyeli a milliós veszteséget, minthogy bérleti díjat emeljen az ország leggazdagabb emberének.

  • 2020.07.30

Iványi Gábor: Féltem az országot

Ha Orbán arra kérné, hogy a lopott házát szentelje fel, arra biztos, hogy nemet mondana - jelentette ki Iványi Gábor lelkész.

Zöld város

2020.08.06

Időjárás-előrejelzés

Milyen idő várható ma, holnap és holnapután?
  • 2020.07.29

DK: A Fidesz miatt emelkedik a munkanélküliek száma Magyarországon

A Demokratikus Koalíció ismét felhívja a figyelmet, a kormány nullás, kudarcos válságkezelésnek becézett esztelen kapkodásának köszönhető az, hogy Magyarországon hónapról hónapra durván emelkedik a munkanélküliek száma.

  • 2020.07.29

5 dolog, amivel Orbánnak üzenhetne Ocasio-Cortez

Összeszedtük az amerikai demokrata párti képviselő, Alexandria Ocasio-Cortez 5 legjobb megszólalását, amiből a fideszes vámpírkormány is okulhatna.

  • 2020.07.29

A vagány amerikai képviselőnő harcot hirdetett a szexizmus ellen

A jövő Amerikájában már nem lehet elhallgattatni a nőket, akik nem hajlandóak meghunyászkodni.