Brutálisan drágultak az élelmiszerek!

Brutálisan drágultak az élelmiszerek!

A Fidesz győzelmi jelentései hazugságok: jelentősen drágább az élet, mint tavaly.

Brutálisan nő az élelmiszerek ára: 20 százalékkal többet kell fizetni a párizsiért és a kolbászért, mint egy évvel korábban – derül ki a KSH friss havi jelentéséből. A vizsgálat szerint a szalámi és a sonka 11 százalékkal drágult.

A sertéshúsért 17, a cukorért 14,2 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy éve. A burgonya, a friss zöldség, a hazai és a déligyümölcs együttesen 18,1 százalékkal drágult.

Hiába hazudik a felcsúti Orbán és csicskaserege arról, milyen eredményes a Fidesz kormányzása, elég kimenni a piacra és rögtön az arcunkba csapódik a valóság. Az alacsony inflációs adat ordas nagy kamu, hiszen az élelmiszerek ára elképesztő módon emelkedett. Ez pedig azoknak fáj a legjobban, akik kevés jövedelemmel rendelkeznek, hiszen ők a bevételük nagy részét költik élelemre. Például a nyugdíjasoknak, akiknek egy heti emeléssel szúrják ki a szemét.

Ez persze a Viktornak teljesen mindegy. Őt nem érdekli, mennyibe kerül egy kiló sertéshús: minden nap a saját Gundel éttermében zabálja degeszre magát, méghozzá az általa megszabott nevetséges árakon.

via

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.06

Orbán kultúrharcosa 6,6 millió közpénzt ad gitáros haverjának

Az 5,3 milliárdos könnyűzenei támogatást ugyan nem Demeter Szilárd oszthatja szét, de "egy kis aprót" azért juttat zenésztársának.

  • 2020.08.06

A DK után az LMP-re uszította Orbán a Pártállami Számvevőszéket

A politikai megrendelésre dolgozó ÁSZ úgy látszik végigmegy a teljes ellenzéken.