MSZP: a kormány használjon fel minden uniós eszközt a segítségnyújtásra!

MSZP: a kormány használjon fel minden uniós eszközt a segítségnyújtásra!

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy használjon fel minden európai uniós eszközt a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklésére - mondta Ujhelyi István, a szocialisták európai parlamenti képviselője szerdán.


Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, a kabinet 12 uniós lehetőséget használhatott volna a járvány elleni védekezésre, azonban több olyan eszköz is van, amelyeket érthetetlen módon nem vett igénybe.

Ujhelyi István elmondta, a kormánynak minden uniós forrást haza kell hoznia, amelyekkel mérsékelheti a gyárbezárások, piacvesztés hatásait.

Példaként említette az európai globalizációs és alkalmazkodási alapot, amelyből szerinte a magyar kormány tíz év alatt egyetlen egyszer sem hívott le forrásokat, holott az segítséget jelenthet a nagyszámú elbocsátások, munkahelymegszűnések esetén.

Kiemelte, az Európai Unió egy olyan költségvetést jelenthet be hamarosan, amelyben több közvetlen forrás juthat majd a kisebb magyar vállalkozásoknak és a kisemmizett önkormányzatoknak, továbbá abból megoldható az egészségügy rendbetétele is.

A szocialisták brüsszeli képviselője megismételte: a cserbenhagyás költségvetésének tartják a kabinet jövő évi büdzséről szóló javaslatát.

Az MSZP ezzel szembe állítja saját, a valódi újjáépítést szolgáló tervezetét, amelynek kiadásai az emberek védelmét, valamint a fejlesztést és a tudást szolgálják - tette hozzá.

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke azt mondta: katasztrófához vezet, ha a kormány hagyja szétszakadni a szociális hálót.

Aláhúzta, áprilisban legalább 136 ezerrel több munkanélküli volt, mint tavaly ugyanekkor, a munkájukat elvesztőknek pedig azonnali segítség kell. A szocialisták alelnöke elitista diktátumnak nevezte a kormány költségvetési javaslatát, ahelyett szerinte egy baloldali, esélyteremtő és gondoskodó büdzsére lenne szükség.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.12

Fidesz-milliárdos hajóztatja-röpteti Orbánt és csicskáit

Mi köti össze az Adriát, Máltát és Tiszakécskét? Szíjj László, meg két luxusjacht.

  • 2020.07.10

Káosz az ellátásban: nyugdíjas orvosok nélkül össze fog omlani a rendszer

A Fidesz egy évtizede spórol az egészségügyön. Meg is lett az eredménye: éveken belül háziorvos ellátás nélkül maradhatunk.

  • 2020.07.10

Dobrev Klára: Orbán ne zsarolja az EU-t!

A DK parlamenti képviselői nemmel fognak szavazni a témában benyújtott határozati javaslatra. A DK alelnöke egyúttal arra szólította fel a miniszterelnököt, hogy ne zsarolja az Európai Uniót.