Lívia bedurcizott, de a lóvé továbbra sincs elszámolva

Lívia bedurcizott, de a lóvé továbbra sincs elszámolva

Kiderült, hogy Járóka Lívia is pont ugyan olyan, mint a többi Fidesz-csicska. Ha valaki a magyar emberek pénzét kéri rajta számon, duzzog és fenyegetőzni kezd. 

Ahogy arról az EzaLényeg is beszámolt, Járóka Lívia fideszes EP-képviselő egyesületének igen csak kérdésesek a pénzügyei. 

Sajnos Járókáról az ügy kapcsán nem az derült ki, hogy fideszes társaival szemben neki fontos az átláthatóság. Épp ellenkezőleg: ő is csak egy titkolózó, dedós szinten fenyegetőző Fidesz-báb. Kár érte.

Hadházy Ákos elenzéki képviselő és a 444 kiderítette például, hogy 2016-ban 35 milliót kapott Járóka egyesülete. Egy évvel később 2017-ben minimális forgalmú magáncégének pedig szinte pont ugyan ennyi bevétele lett. 

A leggázabb az egészben, hogy nem tudjuk, mi a valóság. A fideszes politikus egyesülete ugyanis nem számolt el nyilvánosan a kapott adófizetői pénzekkel. 

Miután Hadházy a pénzek elszámolását firtatta, Járóka Lívia elővette azt az unalomig ismert fideszes tempót. Az ügy "jogi útra" terelésével kezdett fenyegetőzni, ahelyett, hogy elszámolt volna. Mert ugye Orbán Viktor és csicskái közt a támadás a legjobb védekezés.

A felelősség hárítása és fenyegetőzések helyett esetleg megpróbálhatná a vádakat cáfolni azzal, hogy elszámol végre egyesületének pénzügyeivel!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.06

Külföldi nyaralás? Merkely óva int tőle

Itthon még egy hónap sem telt el a vészhelyzet megszüntetésétől, a környező országokban máris növekszik a megbetegedések száma. Közös érdekünk, hogy a nyaralást határon innen intézzük.

  • 2020.07.06

Az emberek több, mint negyedének eléggé betett anyagilag a járvány - Orbánékat hidegen hagyja

A lakosság 26 százaléka került rossz anyagi helyzetbe a járvány miatt. Csak magukra számíthatnak. Az Orbán-kormány nem segít, helyette költekeznek és a haverokat pénzelik.

  • 2020.07.06

Segíts, hogy segíthessenek: tanszereket gyűjtenek a szegény gyermekeknek Debrecenben

Az Egy Morzsányi Szeretet Egyesület tanszergyűjtési akciót hirdet Debrecen városában.